Miért fontos hogy szépen beszélj magaddal...
Mi az a belső kritikus?
A belső kritikusod egy hang a fejedben legtöbbször, ami rád nézve degradáló megjegyzéseket tesz. A legtöbben így észlelik, egyesek pedig még adják alá a lovat is. Ez a belső kritikus megnyilvánulása. A belső kritikus ugyanis nem ez a hang, hanem ez egy érzelmi "csomag" aminek a megjelenésekor ez a belső hang vagy irányultság lesz domináns benned. Jellemző hogy ilyenkor negatívan nyilatkozol magadról, a teljesítményedről, a képességeidről, kritikusan viszonyulsz magadhoz, "hibákat" kezdesz el keresni, akár ki is mondod ezeket, vagy csak magadban játszod le mintha beakadt volna a lemez.
Hogy alakul ki a belső kritikus?
Ez az énrész gyermekkorban alakul ki, gondozói minták mentén. Az a kisgyerek aki pl a teljesítménye alapján van rendszeresen megítélve, vagy bűntetve, azért hogy megelőzze, enyhítse vagy elkerülje a lehetséges szidalmazást, rááll egy olyan üzemmódra hogy magában a gondozóval azonosulva, elkezdi magának ismételgetni amit a gondozótól hallott, ezzel ösztönözve magát a nagyobb erőfeszítésre. Mert az a logika vezérli hogy ha saját magával szigorúbb lesz mint a gondozó személy, akkor majd elnyeri a felnőttek elismerését, nem fognak vele kiabálni stb. A hajcsár típusú belső kritikus így alakul ki. Ez egy teljesítményközpontú verzió, az ilyen emberek valóban sokat hajtanak, kiemelkedő teljesítményekre képesek, de az ár amit fizetnek érte nagyobb mint hinnéd. A belső kritikusuknak ugyanis soha semmi nem lesz elég, vagy elég jó ahoz, hogy ne kelljen egy folyamatosan felpörgött állapotban létezni. Azt hiszem azt nem kell részleteznem hogy ez hosszútávon hova vezet fizikailag, és mentálisan is. Mert amellett, hogy a teljesítményük kiemelkedő, ők ezt nem így élik meg, pont amiatt a belső kritikus hang miatt aminek soha semmi nem elég. Aki pedig folyamatosan rekordokat döntöget, de hiányzik a pozitív visszacsatolás, az egyenesen a kiégés felé halad, méghozzá fénysebességgel.
Ez csak egy tipusa a belső kritikusnak, van neki több verziója is, de ez a felosztás igazából a kezelhetőségét könnyíti meg, a belső kritikus egy keveréke azoknak a gyermekkorban történt gondozói hozzáállásnak amivel találkoztál, és kénytelen voltál alkalmazkodni hozzá.
Miért kell foglalkozni ezzel?
Azok az emberek, akikben a belső kritikus dominánsá válik, előbb utóbb megbetegszenek, mert mint fentebb ismertettem vagy fizikálisan is túlhajtják magukat, vagy "gonoszabb" belső kritikus esetén depresszióba, szorongásos zavarokba, és öngyilkossági késztetésekbe is fajulhat a dolog. Ezért nem mindegy hogy mit engedsz meg "magadnak". Sokan nem gondolnak bele abba, hogy amikor magukról akár csak fejben, akár hangosan kimondva mások elött megjegyzéseket tesznek magukra nézve, akkor ezzel automatikusan ezt a belső kritikust kezdik el működtetni, ez pedig nem egy plüsmackó az esetek többségében, hanem ha sok trigert kap, eluralkova a személyiségen komoly gondokat okoz.
Természetesen nem az egészséges önszereteten és önelfogadáson alapuló önkritikáról van szó. Ez az énrész jellemzően nem tartalmaz sem szeretetet sem tiszteletet az irányodba. Úgy képzeld el, hogy az összes gyerekkorodban a felnőttektől hallott szidás, bántás, kritika, sértés, abúzus ott van egy csomagban, és ez még meg van szorozva tízzel mondjuk, és amikor akár mások elismerésére vágyva olyanokat mondasz magadról hogy pl " hülye vagyok" vagy hogy "lusta vagyok" akkor te ezt tovább táplálod. Ne tedd, mert nem éri meg. A környezet elismerése sem ér annyit hogy neked bajod legyen akár fizikailag akár mentálisan.
Itt térek ki arra, hogy a környezet, hát az imádja ha te magadat egy hülye, ügyetlen, szerencsétlen flótásnak mutatod be, vagy látod. Mit gondolsz miért?
Mert a belső kritikust is meg lehet élni befele, eddig erről írtam, és meg lehet élni kifele is. Utóbbi esetben másokat fogsz folyton kritizálni, keresed mindenkin a hibát, meg a kákán a csomót is mintha muszáj volna. Merthogy neked, aki ezt a megoldást választod az is, máskülönben azt kockáztatnád hogy szembenézz ezzel az énrészeddel, amit azért nem tudsz megtenni, mert túl fájdalmas volna. Ezért kivetíted másokra. Hidd el nem ítélkezem, tudom hogy ezt azért csinálod mert téged is bántottak, és amikor a külvilágban valami olyan történik amiért téged annó bántottak, vagy tudod hogy bántottak volna, akkor így tudod elkerülni a fájdalmat. Mert ezt igazságtalannak érzed, és igazad is van egyébként ebben, csak ott megy félre a dolog, hogy nem azok kapják a reakciódat akik annó téged bántottak, hanem ebben teljesen vétlen emberek. Ezen viszont változtathatsz bármikor.
Bármelyik megoldást választod is, akár befele akár kifele éled a belső kritikusodat, csak veszthetsz vele. Értékes kapcsolatokat, lehetőségeket, önbizalmat, önértékelést, az egészségedet, és súlyos esetben akár az életedet is.
Most tedd fel a kérdést magadnak, hogy megéri ez neked? Egy olyan régmúlt és torz értékrend mentén működni amivel mindenki csak vesztes lehet, még az is aki látszólag nem az? Szerintem nem éri meg. Ha egyetértesz, legközelebb amikor ingered lesz magadat negatívan minősíteni, jusson eszedbe, ez nem te vagy. A belső kritukusod nem te vagy, ezt tanultad. Használtad mert csak így tudtál túlélni, de akár abba is hagyhatod, mert már nincs rá szükséged. Felnőttként senki nem fog leszidni 🙂 A következő bejegyzésben a belső kritikus tipusairól fogok írni, ha érdekesnek találtad ezt a posztot, tarts velem kegközelebb is.