Az utolsó ördögfióka- A traumatizált gyermek
Mi a trauma?
Először is tisztázzuk, hogy mit is értünk trauma alatt. Definíció szerint, minden trauma, ami rád nézve káros, veszélyes, és nincs eszközöd védekezni ellene. Fontos tudni, hogy egy trauma nem az ami történik, hanem a téged ért rossz élményre adott válaszreakciók, és védekezési mechanizmusok összessége. Nem mindegy, hogy mennyi idős vagy, milyen eszközökkel rendelkezel, és az sem, hogy akik körülötted vannak milyen reakciót adnak a történtekre. A traumáknak ugyanis van egy olyan tulajdonságuk, hogy egyedül maradsz velük, nincs aki segítsen, vagy aki empatikusan forduljon feléd abban a helyzetben. Hát igen....létezik kollektív felelősség is, minden trauma hatása enyhíthető, ha van minimum EGY ember, aki az adott helyzetben támogat, akár csak azzal is hogy meghallgat.A meghallgatás pedig nem azt jelenti, hogy elmondja a véleményét rólad, persze csak segítő szándékkal, mert ez utóbbi a traumákat súlyosbítja.
De hogy jobban lásd mi az a trauma, személyes példám, a bölcsiben engem megtömtek sóskával, amitől kiütéseket kaptam. Ezek után nem lett semmi gondom, azt leszámítva, hogy 35 éves koromig a sóskát nem mertem megenni akkor sem, ha amúgy meg szerettem volna. Amikor sóska volt, és ezt az iskolában adták később, minden egyes alkalommal rosszul lettem, ezek szédüléses rosszullétek voltak, a túl sok stressztől. Itthon nem tapasztaltam, mert itthon nem akarták rámtukmálni.
Most mondhatod, hogy hát ez csak egy ételfóbia, mert az is. De most gondolj bele, ez ilyet okozott, akkor mi van, ha nem egy ételről van szó, hanem súlyos sérülésről, betegségről, hozzátartozó haláláról, vagy bántalmazásról.
Szóval a trauma az egy alattomos dolog, ami sokmindenre kihat, a korábban tárgyalt sérült gyermeki énrészek mindegyikét a trauma mozgatja a háttérből. Ezért van az, hogy láthatatlan. A traumát nem látjuk, gyakran nem is emlékszünk rá, mert a memóriánkban blokkolva van az emlék hozzáférhetősége, ezt hívják lehasítódásnak. De ettől még hogy nem emlékszünk, megpróbálunk ellene védekezni, a többi énrészen keresztül. Gyakran csak a többi rész szélsőségesen eltolódott működéséből lehet következtetni, hogy mögötte milyen trauma lehet.
Miből ismered fel?
Ha a traumamódod domináns, azt könnyen észreveszed. Ilyenkor, valamilyen külső inger hatására, ami hasonlít az eredeti traumádra, un traumamódba kerülsz. Ez úgy néz ki, hogy motiválatlan vagy, értelmetlennek érzel mindent, elszeparálódsz vagy azt éled meg hogy egyedül vagy, nagyon fáradt vagy akkor is, ha nem erőltetted meg magad, jellemző az agyköd, amikor úgy érzed, hogy nem tudsz gondolkozni, nem működik a memóriád, disszociálsz, ez olyan érzés mintha nem lennél teljesen itt a testedben, vagy mintha elválasztódtál volna a világtól, lehetnek testi tüneteid, amiknek nincs szervi okuk.
Mit tegyél, ha ezt tapasztalod?
A legjobb amit tehetsz, hogy elmész egy trauma alapú terápiába, mert ott fogják tudni neked megtanítani azt, hogy mit lehet ezzel kezdeni, Ezen kívül, javaslom még Peter A. Levine- A trauma gyógyítása című könyvet, tele van otthon végezhető gyakorlatokkal. Azért ezt, mert ezt olvastam legelőször, és a gyakorlatok tényleg jók.
Amit még tehetsz, séta lehetőleg természetben, olvasás ( mert a horizontális szemmozgás nyugtatja az idegrendszert), nagymozgások, mert a trauma mindig egy beszűkült állapot mind testi mind lelki szinten. Ha a testeddel sikerül megértetned, hogy nem vagy gúzsba kötve, akkor máris oldottál valamit a traumádon. Légzőgyakorlatok, mindfulness, bármilyen kreatív tevékenység, mert ez segíti hogy visszakapcsolódhass magadhoz.
Sajnos itt van egy rossz hír is, a traumák, a közhiedelemmel ellentétben nem gyógyíthatóak. A traumafeldolgozás lényege az, hogy megtanulsz együtt élni vele, ami viszont egyre könnyebben fog menni idővel. Ezt azért írom ide, mert sok butaság kering a közösségi médiafelületeken is, a trauma csodálatos hatásairól, meg arról hogy erősít, meg hogy transzformatív dolog. Ez lehet így is, de nem mindegyik, nem mindenkinél, és ami a legfontosabb dolog, a trauma nem segíti a fejlődést, hanem akadályozza azt. Az, hogy vannak olyan emberek, akik az átélt traumájuk után kisangyalok lettek, nem jelenti azt, hogy visszafelé legalizálni kell a bántalmazást, mert lehet hogy csak minden századik, vagy ezredik ember fejlődi így meg, a többi meg egy életen keresztül cipeli magával, és adja tovább másoknak. Mert ez is a traumákra jellemző, a feldolgozatlan traumákat az emberek tudat alatt továbbadják. De ezzel a következő bejegyzésben foglalkozunk.