Ördögfiókák, avagy az alkalmazkodó gyermeki énállapot
Nem neked jó, hanem másnak. Minden merev elnyomó rendszer álma emiatt. Majd mindjárt kiderül hogy miért.
Ha megnézed a képet, azt látod hogy az alkalmazkodó gyermeki én-t megszemélyesítő fióka, nincs éppen felhőtlenül boldog állapotban, és ha még jobban megfigyeled azt is észreveszed, hogy ezt nem jelzi a környezet felé. Ami baj, mert nem fogjuk tudni, sem azt hogy gond van, sem azt hogy mi a gond.
Mikor alakul ki ez az énrész?
Na de kezdjük az elején. Ez az énrész, az óvodás kor környékén kezd kiépülni, mert legkorábban akkor vesszük észre, hogy a grandiozitásunk az ütközik mások grandiozitásával. Ezért az ovis gyerek elkezdi azt megérteni, hogy ha együtt szeretne másokkal játszani, akkor alkalmazkodnia kell neki is a többiekhez. Ennek a mértéke teljesen egyéni, és függ a gyermek temperamentumától, és attól is, hogy introvertált vagy inkább extrovertáltabb. Egy introvertált gyerek ugyanis hajlamosabb jobban alkalmazkodni, mert az idegrendszere ezt jobban támogatja.
Szóval van nekünk egy alkalmazkodó képességünk, amit a környezetünkre adott reakciókból, és azoknak a következményeiből fejlesztünk ki. Mi a baj ezzel? Az égvilágon semmi, segít nekünk boldogulni a szociális interakcióink során.
Mi történik ha ez az énrész sérül?
Ha ez az énrész sérül, akkor hajlamosak vagyunk túlalkalmazkodni, a saját szükségleteinket folyamatosan a háttérbe szorítani, ezeket a környezet felé nem kommunikálni, és túlzott felelősséget vállalni általában úgy mindenért is. Attól függetlenül, hogy rajtunk múlik e vagy sem.
Mikor alakul ki ilyen sérülés, akkor amikor a környezet a grandiozitásomat, nem fogadja el, vagy folyamatosan azt kommunikálja, hogy az egy rossz dolog. Ezzel a grandiozitásom hátrébb sorolódik, és az alkalmazkodó énből fogok inkább működni. Ez hosszútávon kiégéshez, kiüresedéshez, az öröm megélésének elvesztéséhez, a kreativitás elsorvadásához és ahhoz vezet, hogy a végén se kedvem, se energiám, se motivációm nem lesz semmihez. Ismerős?
Jellemzőek még a határtartási problémák, amikor mindenkinek rögtön ugrom, miközben én már rég hulla fáradt vagyok, a "megmentő" attitűd, a folyton az engem kihasználó emberek iránti elköteleződés, a szorongásos panaszok, önértékelési problémák, alacsony önbecsülés és önbizalom, alacsony energiaszint.
Mivel ezt az énrészt nem lehet teljesen különválasztani a grandiózus gyermeki éntől, ezért Írtam a grandiózus gyermeki énről szóló cikkben hogy ezek ketten ikrek. Mert mindenki valahol a két szélsőség között helyezkedik el egy skálán a grandiozitás és a túlalkalmazkodás között.
A megoldás erre is ugyanaz, a grandiozitásomat kell egyensúlyba hozni az alkalmazkodással. A saját szükségleteim figyelembevétele, a határaim meghúzása, azok betartása/betartatása.