Ördögfiókák, avagy az önbántalmazó gyermek
Ez az énrész, akkor alakul ki, amikor a gyereket a környezet gyakran kritizálja, vagy bántalmazza. Erről írtam itt és itt.
A képen láthatod, hogy ez egy olyan gyerek, aki felnőttnek hiszi magát. Pedig attól nagyon messze van. A gyerekkorban kapott kritikákat ismétli, mert ha trigert kap, akkor úgy akarja megakadályozni hogy megint bántsák, hogy téged fog bántani. A " ha jobban bántom magam mint amennyire mások bántanak engem, akkor majd nem fognak bántani, vagy szeretni fognak" logika alapján működik.
Ebből látszik, hogy eredetileg neki is egy védelmi funkciója van, a további bántalmazást próbálja elkerülni, csakhogy ehhez rossz módszert választ. Egy gyereknek nincs eszköze, de egy felnőttnek már van. Erről viszont ez az énrész nem tud. Nem tudja hogy te felnőtt vagy, és senki nem fog leszidni, vagy ha igen, te meg tudod oldani.
Amikor ez az énrész elkanászodik, garantált a depresszió, csökken az önértékelés és az önbizalom, nő a stressz, megjelennek az önszabotáló viselkedésformák, növekedik az öngyilkosságra való hajlam, és ez csak a jéghegy csúcsa.
Hogyan dolgozz a belső kritikusoddal?
Először is ismerd fel. Jellemző rá a negatív kritika megfogalmazása, a fekete-fehér gondolkozás (valami vagy jó vagy rossz,), nem ismer kompromisszumot, a mondandóját örökérvényű igazságként könyveli el, nem tud érvelni, nem vitatapartner,
A válaszom a kérdésre röviden, az, hogy sehogy. Küld el a francba. Amikor elindul a fejedben egy magadat degradáló monológ, főleg ha az identitásodat támadja ( nem vagy elég jó, vagy kifejezetten rossz vagy), akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy ha ezt valaki más mondta volna most neked kéretlenül, akkor az a barátod volna e vagy sem.
A belső kritikusnak is több típusa van aszerint hogy mi az amit támad benned. van amelyik csak a teljesítményedet kezdi ki, ez is elég nagy bajt tud csinálni, de van olyan is amelyik az identitást támadja. Ez utóbbi tud belehajszolni téged az öngyilkosságba. Nem érdemes vele finomkodni. A dühös gyereked egyébként abban hogy leépítsd a belső kritikust, nagyon jó szövetségesed lehet. :)
Van olyan is, amikor nem ennyire szélsőséges a helyzet, olyankor, vagy ha már zöld ágra vergődtél vele, felismered mit tartalmaz, tudod hogy mire hogyan reagál, akkor lehet már ehhez részhez is elfogadóan, empatikusan viszonyulni, de előtte ez nem javallott, mert a sérült gyermeki énállapotokról azt kell tudni, hogy ezek nem külön identitások, hanem egy korábbi életszakaszhoz kötödő tartalamak. Ezt te is meg tudod figyelni a belső kritikusodon is, ha mond neked valamit, kérdezz vissza, kérd meg hogy érveljen. Vagy te cáfold tényekkel azt amit mond. El fog hallgatni, mert nem tud vitatkozni, sem érvelni, mert nem egy személyiség, csak egy programcsomag a tudatalattidban, amit összeszedtél gyerekkorodban mások visszajelzéseiből.