Nem az igazság fáj, hanem a belső kritikus...
Gondolom te is halottad már az " igazság fáj" szóösszetételt, közvetlenül azután hogy valaki vérig sértett. Hát akkor most ezt tisztázzuk, mert az igazság valójában nem tud fájni.
Miért érzed rosszul magad mégis ha ez történik?
Amikor egy külső kritika betalál, akkor az azért lehetséges, mert az amit kívül hallasz, megegyezik a belső kritikusod tartalmával, vagy nagyon hasonlít rá. Ezért rögtön egy gyermekkori élményed érzelmi csomagjában találod magad. A belső kritikusod ugyanis az a kisgyermekkori önmagad aki azt a logikát alkalmazta hogy " ha jobban bántom magam, mint amennyire mások bántanak engem, akkor ezzel megelőzhetem a további bántást, hiszen én már elvégeztem azt".
Erről ITT írtam bővebben.
Szóval akkor nem azért érzed magad rosszul egy ilyen helyzetben, mert a másik embernek igaza van, és az fáj neked, hanem azért mert a másik ember ilyenkor nagyon hasonlít arra aki gyerekkorodban bántott. Nem az igazság fáj, hanem a belső kritikus. Mert ilyenkor olyan mintha olajat öntene valaki a tűzre. Kívül kapod a kritikát, belül viszont a belső kritikusod is hallja és valami ilyesmi játsződik le benne: "Mit hallok? Már megint ilyenek meg olyanok vagyunk? Na majd én elintézem. Tessék itt egy csomag rossz érzés, és igen igen, minden így van ahogy hallod, sőt még ráteszek egy lapáttal belül, mert ennek csak akkor lesz vége ha én tovább rontok a helyzeten, különben ki tudja mi történik" Aztán ott találod magad fél nap múlva is azon rágódva, amit hallottál. Mert a belső kritikus ezzel a sérüléssel (eredetileg ő egy belső védelmező, de ha megsérül akkor belőle lesz az az énrész amit belső kritikusnak hívunk) munkamániás is.
Na, most már hogy így kiderült az igazság az igazság természetéről, és arról hogy fáj e, remélem amikor legközelebb ilyen helyzetbe kerülsz már érteni fogod hogy mi történik, és ezzel könnyebben kikerülsz a hatása alól. 🙂