Álmos vagy? Vagy ez valami más?

Kapcsolódó blogbejegyzés: ITT
Hogyan legyek jól a testemben?

Tegyük helyre a bikini body-t

A Bűnbakság

Most pedig kis személyem élményem erről, a teljesség igénye nélkül:
Fentebb ismertettem a hajlamosító tényezőket. Namost én, későn született nem tervezett gyerek voltam, a születésemkor elakadt a vállam (ami elég súlyos komplikáció), és nárcisztikus szülőm volt. Szerintem kimaxoltam a dolgot. 😀
Akkor most megosztanék erről némi saját élményt is, csakhogy lássuk milyen így élni.
Összegyűjtöttem pár dolgot, amikkel az elmúlt 46 évben vádoltak, vagy felelősségre akartak vonni emberek, a teljesség igénye nélkül. .
▪️ Bukott angyal vagy (WTF? )
▪️ Lucifernek dolgozol (WTF?)
▪️ Te okozod a betegségeket (WTF? )
▪️ Te vagy az oka annak hogy beborult az ég (WTF?)
▪️ Te okoztad hogy a gyereked beteg (WTF?)
▪️ Drogos vagy (azt se tudom hogy néz ki)
▪️ Alkoholista vagy (18 éves koromban ittam utoljára egy szórakozóhelyen)
▪️ Kurválkodsz ( 29 éve a férjem az egyetlen kapcsolatom)
▪️ Biztos pszihiátriai kezelés alatt állsz ( nem)
▪️ Veled álmodtam, és biztosan igaz (WTF?)
▪️ Hülye vagy mert tanulsz, vagy olvasol (WTF? Szoktam mindkettőt, csak nem tudom ezzel kit bántok?)
Na, akkor most kedves emberek van kis elképzelésetek arról, hogy milyen köztetek élni. 🤭 Ezek mindegyike kiragadott eset, de igazából ezek csak az extrém példák voltak, hogy lássunk ilyet is. Remélem ezek után mindenkinek világos lesz, hogy miért gondolom azt, hogy engem az ilyen emberek nem érdekelnek, és miért nem tudom komolyan venni őket. Mert ha én ezeket komolyan veszem, akkor azzal egy transzcendens glitch keletkezik, és az ördög elkezd hozzám továbbképzésre járni, de megbukik. 😀
A következő TAROT lap, ami felkiáltójeles, avagy a családi kollektív tudattalan tartalmai az életedben
Gondolj csak arra, hányszor érzed úgy, hogy az életedben ugyanazok a típusú emberek jelennek meg újra és újra – mintha a Szerencsekerék mindig ugyanoda pörögne vissza. Ez nem véletlen, hanem a tudattalan ismétlési kényszere.
Az előző bejegyzést ott hagytam abba, hogy a trauma továbbadódik. A feldolgozatlan traumáikat az emberek tudat alatt továbbadják másoknak, amellett hogy öntudatlanul ismétlik is őket.
Mit jelent ez?
Ennek az van a hátterében, hogy minden trauma egy törés a lélekműködésben, ami megakasztja a normál fejlődést. Amíg nincs rá hatékony megküzdésed, addig ismételteti magát, csak sajnos az emberek többsége nem ismeri ezt fel, ezért nem tud rá érdemben reagálni. Ebből viszont végtelen ismétlés következik. Egyszerűen azt fogod tapasztalni, hogy az életedben ugyanazok a helyzetek, ugyanazok a nehézségek ismétlődnek, csak egyre rosszabb formában, mert a következmények egyre súlyosabbak. Azért van ez az ismétlési kényszer a tudattalanban, mert a tudatalatti a gyógyulás reményében a " talán most máshogy történik majd" elvet követi. Ugyanezen okból adódik tovább is, ez pedig az " itt van valami amitől én szenvedtem, de nem tudtam megoldani, hátha te több sikerrel jársz és akkor nekem is lesz ötletem mit kezdjek vele" elv. Utóbbi a "direkt" továbbadásra vonatkozik. Egy példa hogy értsd miről van szó. Mondjuk téged vertek gyerekkorodban, ezért most bár nem nevelsz gyermeket, minden szülőt a gyermekek testi fenyítéséről oktatsz ki, vagy csak jól megmondod mindenhol, hogy ezt kellene tennie minden szülőnek. Rosszabb esetben idegen gyerekeket fogsz megregulázni, méghozzá pontosan úgy ahogy téged bántottak. A kriminálpszihológia foglalkozik ezzel, ott utána tudsz olvasni. Az azért gondolom látszik, hogy nem ez a megoldás, mert ez csak további gondokat okoz. A megoldás az volna, hogy te feldolgozod a téged ért sérelmeket. Az hogy másokra tolod, rajtad nem fog segíteni, főleg ha vétlen az illető.
Aztán van a továbbadódásnak egy másik formája, amikor egy feldolgozatlan trauma, a családon belül "öröklődik". Itt arról van szó, hogy a gyerek nem magát a traumát örökli, hanem a traumára adott választ másolja le akár tudatosan akár tudat alatt. A tudatalatti viszont az analógiás "olyan mintha" logikán keresztül, azonosítja az eredeti traumát, így lesz a gyereknek információja valami olyasmiről, ami nem is vele, hanem az egyik felmenőjével történt. Szóval nem magát a traumát örököljük, hanem a traumára adott válaszokat.
Emlékszel még a karanténidőszakra? Meg arra hogy mindenki lisztet, cukrot, olajat halmozott fel otthon akkor is ha ezeket nem használta korábban ilyen mennyiségben? Nah, hát ez pont egy ilyen dolog volt. A nagyszüleink idejében, vagy akár még korábban is voltak éhínségek, amire a megoldóképlet az a halmozás volt. Tömegek reagáltak egy éhínségre úgy, hogy nem volt szó éhínségről....
Egy másik példa a családi továbbadott mintákról. Egy családban az volt a narratíva, hogy " mi nem eszünk gombát!" Senki nem tudta a családtagok közül, hogy miért tilos gombát enni, de nem ettek gombát. Aztán valaki evett, és gombamérgezést produkált anélkül hogy a gomba mérgező lett volna.....Azzal hogy megette a gombát, a családi tilalmat megszegte, és ezzel aktiválta az eredeti trauma információját is, miszerint a gomba mérgező. Mert valaki akár 100 évvel azelőtt gombamérgezésben halt meg a családban, amire a család azzal reagált, hogy onnantól nem ettek gombát.Egyébként az illető nem halt bele, csak rosszul lett. Azért vannak határai ennek is, de azt gondolom ebből már érthető, hogy hogyan is öröklődik egy minta, vagy trauma.
Melyik TAROT lap ez?

A szerencsekerék. Bizony. A hagyományos értelmezése a lapnak az a sors, a ciklusos ismétlődések. Mindkettőt lefedi az, amit most szép szakkifejezéssel, családi vagy transzgenerációs örökségnek nevezünk.
Arról van szó, hogy bár sokan ezt hiszik, de nem születünk tiszta lappal, hanem a kutatások azt igazolták, hogy a baba a születésekor már 300-400 ilyen transzgenerációs tartalmat hoz magával. Ehhez még továbbiak adódnak ahogy felnőtté válik, sőt még utána is aktiválódhat egy tartalom valamilyen külső hatásra, lásd a karantén alatti halmozási kényszert.
A lap hagyományos jelentése között a karma is szerepel, de erről meg azt kell tudni, hogy a karma az nem csupán ok okozat, hanem transzcendens ok okozat. Kétféle okság van, az egyik a dharma. ez egy hétköznapi jelenség, lelököd a poharat összetörik. A felmenődnek traumája volt, öröklöd. Ebben semmi isteni vagy rejtélyes nincs, ezek olyan törvényszerűségek amiket bárki meg tud figyelni. A családrendszer az nem karmikus rendszer abban az értelemben ahogy működik, ez egy dharmikus rendszer. Karmikus ok az lehet, hogy én miért születek egy olyan családba, ahol ezek meg ezek az öröklődő minták vannak jelen. Hogy én azokkal mit kezdek, átírom e, vagy viszem tovább. De önmagában az hogy a családodban vannak ismétlődő sorsok ( merthogy ha jobban megnézed, vannak), az nem egy isteni ok, csak egy tudatalatti működés. Ettől persze még sorsformáló hatású.

De vajon hogyan tudod felismerni ezeket az öröklött mintákat az életedben? Erről a következő bejegyzésben lesz szó.
Az utolsó ördögfióka- A traumatizált gyermek

Mi a trauma?
Először is tisztázzuk, hogy mit is értünk trauma alatt. Definíció szerint, minden trauma, ami rád nézve káros, veszélyes, és nincs eszközöd védekezni ellene. Fontos tudni, hogy egy trauma nem az ami történik, hanem a téged ért rossz élményre adott válaszreakciók, és védekezési mechanizmusok összessége. Nem mindegy, hogy mennyi idős vagy, milyen eszközökkel rendelkezel, és az sem, hogy akik körülötted vannak milyen reakciót adnak a történtekre. A traumáknak ugyanis van egy olyan tulajdonságuk, hogy egyedül maradsz velük, nincs aki segítsen, vagy aki empatikusan forduljon feléd abban a helyzetben. Hát igen....létezik kollektív felelősség is, minden trauma hatása enyhíthető, ha van minimum EGY ember, aki az adott helyzetben támogat, akár csak azzal is hogy meghallgat.A meghallgatás pedig nem azt jelenti, hogy elmondja a véleményét rólad, persze csak segítő szándékkal, mert ez utóbbi a traumákat súlyosbítja.
De hogy jobban lásd mi az a trauma, személyes példám, a bölcsiben engem megtömtek sóskával, amitől kiütéseket kaptam. Ezek után nem lett semmi gondom, azt leszámítva, hogy 35 éves koromig a sóskát nem mertem megenni akkor sem, ha amúgy meg szerettem volna. Amikor sóska volt, és ezt az iskolában adták később, minden egyes alkalommal rosszul lettem, ezek szédüléses rosszullétek voltak, a túl sok stressztől. Itthon nem tapasztaltam, mert itthon nem akarták rámtukmálni.
Most mondhatod, hogy hát ez csak egy ételfóbia, mert az is. De most gondolj bele, ez ilyet okozott, akkor mi van, ha nem egy ételről van szó, hanem súlyos sérülésről, betegségről, hozzátartozó haláláról, vagy bántalmazásról.
Szóval a trauma az egy alattomos dolog, ami sokmindenre kihat, a korábban tárgyalt sérült gyermeki énrészek mindegyikét a trauma mozgatja a háttérből. Ezért van az, hogy láthatatlan. A traumát nem látjuk, gyakran nem is emlékszünk rá, mert a memóriánkban blokkolva van az emlék hozzáférhetősége, ezt hívják lehasítódásnak. De ettől még hogy nem emlékszünk, megpróbálunk ellene védekezni, a többi énrészen keresztül. Gyakran csak a többi rész szélsőségesen eltolódott működéséből lehet következtetni, hogy mögötte milyen trauma lehet.
Miből ismered fel?
Ha a traumamódod domináns, azt könnyen észreveszed. Ilyenkor, valamilyen külső inger hatására, ami hasonlít az eredeti traumádra, un traumamódba kerülsz. Ez úgy néz ki, hogy motiválatlan vagy, értelmetlennek érzel mindent, elszeparálódsz vagy azt éled meg hogy egyedül vagy, nagyon fáradt vagy akkor is, ha nem erőltetted meg magad, jellemző az agyköd, amikor úgy érzed, hogy nem tudsz gondolkozni, nem működik a memóriád, disszociálsz, ez olyan érzés mintha nem lennél teljesen itt a testedben, vagy mintha elválasztódtál volna a világtól, lehetnek testi tüneteid, amiknek nincs szervi okuk.

Mit tegyél, ha ezt tapasztalod?
A legjobb amit tehetsz, hogy elmész egy trauma alapú terápiába, mert ott fogják tudni neked megtanítani azt, hogy mit lehet ezzel kezdeni, Ezen kívül, javaslom még Peter A. Levine- A trauma gyógyítása című könyvet, tele van otthon végezhető gyakorlatokkal. Azért ezt, mert ezt olvastam legelőször, és a gyakorlatok tényleg jók.
Amit még tehetsz, séta lehetőleg természetben, olvasás ( mert a horizontális szemmozgás nyugtatja az idegrendszert), nagymozgások, mert a trauma mindig egy beszűkült állapot mind testi mind lelki szinten. Ha a testeddel sikerül megértetned, hogy nem vagy gúzsba kötve, akkor máris oldottál valamit a traumádon. Légzőgyakorlatok, mindfulness, bármilyen kreatív tevékenység, mert ez segíti hogy visszakapcsolódhass magadhoz.
Sajnos itt van egy rossz hír is, a traumák, a közhiedelemmel ellentétben nem gyógyíthatóak. A traumafeldolgozás lényege az, hogy megtanulsz együtt élni vele, ami viszont egyre könnyebben fog menni idővel. Ezt azért írom ide, mert sok butaság kering a közösségi médiafelületeken is, a trauma csodálatos hatásairól, meg arról hogy erősít, meg hogy transzformatív dolog. Ez lehet így is, de nem mindegyik, nem mindenkinél, és ami a legfontosabb dolog, a trauma nem segíti a fejlődést, hanem akadályozza azt. Az, hogy vannak olyan emberek, akik az átélt traumájuk után kisangyalok lettek, nem jelenti azt, hogy visszafelé legalizálni kell a bántalmazást, mert lehet hogy csak minden századik, vagy ezredik ember fejlődi így meg, a többi meg egy életen keresztül cipeli magával, és adja tovább másoknak. Mert ez is a traumákra jellemző, a feldolgozatlan traumákat az emberek tudat alatt továbbadják. De ezzel a következő bejegyzésben foglalkozunk.
Fáradtság vagy stressz?

Abban megegyezhetünk hogy ha megkérdezzünk valakit hogy fáradt e vagy stresszes, akkor erre a kérdésre sokan azt válaszolják, hogy fáradtak, mert nincs energiájuk a nap végére. De valóban fáradt vagy? Vagy csak nem ismered fel a stressz okozta tüneteket? A bejegyzésben ezt fogjuk tisztázni.
Mert ez könnyen lehetséges, ugyanis a nagyfokú stressz, állandó(!) kimerültségérzést is okoz. Többek között. Erre mondhatnád hogy pedig te nem is stresszelsz, de ki kell hogy ábrándítsalak, mert stresszben vagy, csak nem veszed észre hogy hol szeded össze. Ha te egyfolytában azt érzed, hogy legszívesebben a kanapén élnéd le az életedet, motiválatlan vagy, nincs energiád, akkor ez nem fáradtság hanem stressz okozta kimerültség. Az idegrendszered már az utolsókat rúgja, a folyamatos készenléttől, és ezért minden ami a túlélésen kívül esik, és energiát igényelne, leblokkol. Te meg este bámulod a plafont, és azon gondolkozol, hogy hogyan éld túl a holnapi napot.
Mi történik ilyenkor?
Amikor stressz ér, mert pl. a környezetből sokkal több inger ér, mint amennyit az idegrendszer képes feldolgozni, vagy határidő van, vagy túl sok mindent csinálsz egyszerre ( igen, sajnos a multitasking az csak látszólag old meg dolgokat, de ára van), akkor stresszorok kerülnek a véredbe, amik azt az utasítást adják a szervezetednek, hogy itt most valami hatalmas nagy baj történik, és takarékoskodni kell az energiával, mert nem lehet tudni hogy mikor kell majd hirtelen menekülni, vagy védekezni. Ez egy nagyon okos mechanizmus, mert eleinknél tényleg ez élet halál kérdése volt. csak az a baj hogy ez így maradt, a barlangi medve meg már viszonylag ritkán kerget bennünket végig a fél városon. Szóval a szervezeted valami ilyesmire készül, hogy itt valami heroikus küzdelem lesz mindjárt, ezért okosabb ha nyugton maradunk. Mi következik ebből?
Mit okoz a stressz?

Ennek az eredménye hosszútávon az, hogy te szabályosan azt fogod tapasztalni, hogy hétről hétre minden napon keresztülvonszolod magad, és egyre kevésbé lesz kedved bármihez is. Ami azért baj, mert ahhoz sem lesz kedved ami ebből az állapotból kivinne, mert mindenhez fáradtnak érzed magad. Ellenben, mivel ez az állapot nagyon rossz, és megnehezíti a mindennapjaidat, az élénkítőszereket fogod keresni, mint kávé, energiaital, tea literszám, cigaretta stb . Ezekkel is az a probléma, hogy átmenetileg javítanak a helyzeten, de aztán meg benyújtják a számlát, ha szer hatása elmúlik, te még fáradtabbnak érzed majd magad, és kezdődik minden elölről.
Szóval tételesen felsorolva a teljesség igénye nélkül:
Próbáltam úgy összeválogatni, hogy felismerhesd, a listából minél több tünetet tapasztalsz magadon, annál nagyobb fokú a stressz szinted.
- Állandó fáradtságérzet
- Motiválatlanság
-Élénkítőszerek keresése
-Önszabotázs ( halogatás, folyton késéssek, utolsó pillanatban lemondott találkozók )
- Rövidtávon akarsz mindent megoldani, mert hosszútávra már gondolni sincs energiád
-Közösségi médiafelületek céltalan görgetése ( dopaminhoz próbálsz így jutni, de ami szintén hangulatjavító anyag, csakhogy közben még egy tonnányi ingert beszedsz)
-Tv bámulása ( ez nem az amikor megnézel egy filmet, és valóban élvezed is, hanem amikor ha megkérdeznék a sztorira sem emlékeznél, mert csak bambulsz)
- Romló memória és kognitív képességek miatti teljesítménycsökkenés
- Ha ez sokáig tart, fizikai tünetek: Fejfájás, ilyen olyan fájdalmak szervi probléma vagy sérülés nélkül ( jellemző a csuklyás izom, és a vállak érintettsége), puffadtság ( a stressz miatt megváltozik a légzésed, és több levegőt nyelsz), gyulladásos folyamatok elindulása, gyengülő immunrendszer következtében gyakrabban betegszel meg, mellkasi szorító érzés, aluszékonyság, ( de bármennyit alszol nem pihened ki magad), étvágytalanság vagy túlevés, alvászavarok, kiégés, depresszió.
Hogy lehet ebből kijutni?
A klíenseimnek, amikor előkerül ez a téma, el szoktam mondani, hogy a folyamatos fáradtság, az stresszes tünet, semmi köze a valódi a fáradtsághoz. A fizikai fáradtság ugyanis nem okoz motiválatlanságot, és nyomott hangulatot sem, sőt az endorfintermelődés miatt nagyokat fogsz tőle vigyorogni, főleg ha már régóta vagy benne ebben az állapotban. Ezért van az a paradoxon is, hogy edzés után az volna a logikus, hogy még fáradtabb legyél, ehelyett meg pörögsz mint egy duracell nyuszi. Mert a mozgás kiüríti a stresszorokat a véráramból, így egyrészt megszűnik ez a folyamatos inger, amit a szervezeted a medve elől menekülés esetlegességének értelmez, másrészt endorfin szabadul fel, ami hangulatjavító alapban.
Szóval mi a megoldás?
Mozgás : mindegy milyen sport, hetente háromszor próbáld meg beiktatni. Természetesen olyan mozgásformát válassz, ami az életkorodhoz, és az egészségügyi állapotodhoz passzol. Ez lehet séta is, nem kell maratont futni, főleg ha nem sportoltál előtte. A lényeg, hogy az anyagcserédet segítsd abban hogy kiürítse a stresszhormonokat.
Sok folyadék. Ami ne kávé legyen. Ezzel is gyorsítod a hormonok ürülését.
Pihenés beiktatása. Ami pihenés legyen, ne görgetés, mert az az idegrendszerednek még több inger, és nem tud vele mit kezdeni. Szabályozd a közösségi oldalak használatát. Hallgass inkább zenét, olvass egy könyvet, vagy csak ülj a kanapé szélén ha ahhoz van kedved.
Ne tervezd túl a napodat, hagyj helyet benne olyan dolgoknak is, ami nem pusztán feladat, hanem örömet okoz neked.
Ördögfiókák, avagy az önbántalmazó gyermek
Ez az énrész, akkor alakul ki, amikor a gyereket a környezet gyakran kritizálja, vagy bántalmazza. Erről írtam itt és itt.

A képen láthatod, hogy ez egy olyan gyerek, aki felnőttnek hiszi magát. Pedig attól nagyon messze van. A gyerekkorban kapott kritikákat ismétli, mert ha trigert kap, akkor úgy akarja megakadályozni hogy megint bántsák, hogy téged fog bántani. A " ha jobban bántom magam mint amennyire mások bántanak engem, akkor majd nem fognak bántani, vagy szeretni fognak" logika alapján működik.
Ebből látszik, hogy eredetileg neki is egy védelmi funkciója van, a további bántalmazást próbálja elkerülni, csakhogy ehhez rossz módszert választ. Egy gyereknek nincs eszköze, de egy felnőttnek már van. Erről viszont ez az énrész nem tud. Nem tudja hogy te felnőtt vagy, és senki nem fog leszidni, vagy ha igen, te meg tudod oldani.
Amikor ez az énrész elkanászodik, garantált a depresszió, csökken az önértékelés és az önbizalom, nő a stressz, megjelennek az önszabotáló viselkedésformák, növekedik az öngyilkosságra való hajlam, és ez csak a jéghegy csúcsa.
Hogyan dolgozz a belső kritikusoddal?
Először is ismerd fel. Jellemző rá a negatív kritika megfogalmazása, a fekete-fehér gondolkozás (valami vagy jó vagy rossz,), nem ismer kompromisszumot, a mondandóját örökérvényű igazságként könyveli el, nem tud érvelni, nem vitatapartner,
A válaszom a kérdésre röviden, az, hogy sehogy. Küld el a francba. Amikor elindul a fejedben egy magadat degradáló monológ, főleg ha az identitásodat támadja ( nem vagy elég jó, vagy kifejezetten rossz vagy), akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy ha ezt valaki más mondta volna most neked kéretlenül, akkor az a barátod volna e vagy sem.
A belső kritikusnak is több típusa van aszerint hogy mi az amit támad benned. van amelyik csak a teljesítményedet kezdi ki, ez is elég nagy bajt tud csinálni, de van olyan is amelyik az identitást támadja. Ez utóbbi tud belehajszolni téged az öngyilkosságba. Nem érdemes vele finomkodni. A dühös gyereked egyébként abban hogy leépítsd a belső kritikust, nagyon jó szövetségesed lehet. :)
Van olyan is, amikor nem ennyire szélsőséges a helyzet, olyankor, vagy ha már zöld ágra vergődtél vele, felismered mit tartalmaz, tudod hogy mire hogyan reagál, akkor lehet már ehhez részhez is elfogadóan, empatikusan viszonyulni, de előtte ez nem javallott, mert a sérült gyermeki énállapotokról azt kell tudni, hogy ezek nem külön identitások, hanem egy korábbi életszakaszhoz kötödő tartalamak. Ezt te is meg tudod figyelni a belső kritikusodon is, ha mond neked valamit, kérdezz vissza, kérd meg hogy érveljen. Vagy te cáfold tényekkel azt amit mond. El fog hallgatni, mert nem tud vitatkozni, sem érvelni, mert nem egy személyiség, csak egy programcsomag a tudatalattidban, amit összeszedtél gyerekkorodban mások visszajelzéseiből.
Ördögfiókák, avagy a dühös gyermeki énállapot

A pszichológiatudomány a dühöt az alapérzelmek közé sorolja, velünk születik. A szerepe pedig az, hogy jelzi nekünk hogy valami baj van.
Mikor érzünk dühöt?
A düh akkor jelentkezik, amikor valamilyen számunkra fontos érték sérül, beleértve ebbe saját magunkat is. Az egyik funkciója az, hogy megvédjen bennünket a további sérülésektől, a másik pedig az, hogy fájdalomcsillapító hatású. Gondoltad volna?
A düh elfedi a minket ért sérülés fájdalmát, a gyászt, a szomorúságot, a veszteségélményt, és amíg érezzük, addig energiát szabadít fel arra hogy megoldást találhassunk a helyzetre. Csupa jó dolog, nem?
Akkor meg miért van mindenki ellene?
Mert a düh az egy un. nagy energiájú érzelem, cselekvésre indít. Akiknek a dühvel egyidőben indulatkezelési problémáik vannak, azoknál ez egy erkölcsileg nem annyira elfogadható cselekvés szokott lenni. De a jó hír, hogy meg lehet tanulni a dühöt a normalitás keretein belül is kivezetni. Erre bármilyen kreatív tevékenység, nagymozgás, sportok, tánc, alkalmas. Hölgyeknek a kelt tésztát szoktam javasolni, mert azt jól meg lehet püfölni, és még finomabb is lesz tőle. :)
Mi történik ha ez az énrész sérül?
Amikor egy gyerek úgy nő fel, hogy a család vagy a tágabb környezet egyes érzéseket letilt, mert nem tudja kezelni ( ez a düh szokott lenni leggyakrabban), akkor az történik, hogy a gyerek nem azt tanulja meg, hogy ne legyen dühös, csak azt, hogy ezt ne kifele kommunikálva élje meg. Dühös lesz akkor is, csak sajnos befele fordítja, ez a szorongás egyik oka. A nem megélt, befelé fordított düh szorongást, hosszútávon depressziót okoz, számos társult fizikai problémával.
Mi a megoldás? Hogyan dolgozz ezzel az énrésszel?
Éld meg a dühödet, ez csak egy érzelem, semmi nem fog történni attól, hogy te dühös vagy. A düh nem csinál semmit, te vagy aki tud csinálni valamit. A dühből a feszültséget kell megtanulni kicsatornázni, bárhogy ahogy neked megfelel. Vágj földhöz egy poharat, püföld a párnádat, menj el futni, iratkozz be táncra, süss kenyeret :), fess nagy mozdulatokkal, írj naplót, kiabálj, ugrálj, mindent szabad. :) Az a lényeg, hogy levezesd belőle a feszültséget, és amikor dühös vagy, akkor ne akarj nem az lenni. A dühöd nem hazudik, valamiben sérültél, azért van ott.
Ördögfiókák, avagy az alkalmazkodó gyermeki énállapot
Nem neked jó, hanem másnak. Minden merev elnyomó rendszer álma emiatt. Majd mindjárt kiderül hogy miért.

Ha megnézed a képet, azt látod hogy az alkalmazkodó gyermeki én-t megszemélyesítő fióka, nincs éppen felhőtlenül boldog állapotban, és ha még jobban megfigyeled azt is észreveszed, hogy ezt nem jelzi a környezet felé. Ami baj, mert nem fogjuk tudni, sem azt hogy gond van, sem azt hogy mi a gond.
Mikor alakul ki ez az énrész?
Na de kezdjük az elején. Ez az énrész, az óvodás kor környékén kezd kiépülni, mert legkorábban akkor vesszük észre, hogy a grandiozitásunk az ütközik mások grandiozitásával. Ezért az ovis gyerek elkezdi azt megérteni, hogy ha együtt szeretne másokkal játszani, akkor alkalmazkodnia kell neki is a többiekhez. Ennek a mértéke teljesen egyéni, és függ a gyermek temperamentumától, és attól is, hogy introvertált vagy inkább extrovertáltabb. Egy introvertált gyerek ugyanis hajlamosabb jobban alkalmazkodni, mert az idegrendszere ezt jobban támogatja.
Szóval van nekünk egy alkalmazkodó képességünk, amit a környezetünkre adott reakciókból, és azoknak a következményeiből fejlesztünk ki. Mi a baj ezzel? Az égvilágon semmi, segít nekünk boldogulni a szociális interakcióink során.
Mi történik ha ez az énrész sérül?
Ha ez az énrész sérül, akkor hajlamosak vagyunk túlalkalmazkodni, a saját szükségleteinket folyamatosan a háttérbe szorítani, ezeket a környezet felé nem kommunikálni, és túlzott felelősséget vállalni általában úgy mindenért is. Attól függetlenül, hogy rajtunk múlik e vagy sem.

Mikor alakul ki ilyen sérülés, akkor amikor a környezet a grandiozitásomat, nem fogadja el, vagy folyamatosan azt kommunikálja, hogy az egy rossz dolog. Ezzel a grandiozitásom hátrébb sorolódik, és az alkalmazkodó énből fogok inkább működni. Ez hosszútávon kiégéshez, kiüresedéshez, az öröm megélésének elvesztéséhez, a kreativitás elsorvadásához és ahhoz vezet, hogy a végén se kedvem, se energiám, se motivációm nem lesz semmihez. Ismerős?
Jellemzőek még a határtartási problémák, amikor mindenkinek rögtön ugrom, miközben én már rég hulla fáradt vagyok, a "megmentő" attitűd, a folyton az engem kihasználó emberek iránti elköteleződés, a szorongásos panaszok, önértékelési problémák, alacsony önbecsülés és önbizalom, alacsony energiaszint.
Mivel ezt az énrészt nem lehet teljesen különválasztani a grandiózus gyermeki éntől, ezért Írtam a grandiózus gyermeki énről szóló cikkben hogy ezek ketten ikrek. Mert mindenki valahol a két szélsőség között helyezkedik el egy skálán a grandiozitás és a túlalkalmazkodás között.
A megoldás erre is ugyanaz, a grandiozitásomat kell egyensúlyba hozni az alkalmazkodással. A saját szükségleteim figyelembevétele, a határaim meghúzása, azok betartása/betartatása.
Ördögfiókák, avagy a grandiózus gyermeki énállapot

Ennek a kis rosszcsontunknak van egy ikertestvére is, az alkalmazkodó gyermek, akit egy későbbi bejegyzésben fogok neked bemutatni. Itt most elég annyit tudnod, hogy ez a két ördögfióka sosincs egyedül. Ahogy az ikreknél az életben is megfigyelhető, az egyikük dominánsabb.
De maradjunk a témánál.
Ez a működésünk, ez velünk születik. Minden csecsemő grandiózus( alkalmazkodni pedig kevésbé tud). Ez azért nagyon jó, mert ha ez nem volna így, sem járni, sem beszélni nem tudnánk megtanulni. Ugyanis a tanuláshoz önbizalom kell. 🙂 Hát most akkor mi a baj ezzel? Az égvilágon semmi. Az önbizalmunk, az önbecsülésünk, a magunkba és a képességeinkbe vetett hit, a kreativitás az mind ennek a működésnek a következménye.
Amikor ez félrecsúszik, a grandiózus gyermek megreked, elnyomja az ikertestvérét, akkor beszélünk felnőtt korban(!) nárcizmusról. Gyermekkorban ugyanis, a személyiségfejlődésben vannak un nárcisztikus szakaszok, amiknek szerepe van abban, hogy ezt a skálát a két gyermeki énrész behangolja.
Mi kell ahhoz, hogy ez a részünk sérüljön? Hát most nem fogsz örülni. Trauma kell hozzá, vagy elhanyagolás. Az okok között háborús borzalmak, szülő halála, szülő patológiája, szerhasználó szülő, bántalmazó vagy közönyös környezet stb szükséges. A grandiózus babánk akkor fog elkezdeni dominanciára törekedni, ha azt állapítja meg hogy ez a világ borzalmas, ezért nem éri meg vele foglalkozni. Helyette viszont elképzel magának egy másikat, amiben ő az úr, és ezt igyekszik megvalósítani a későbbiekben. Ezt gondolom most nem kell ecsetelnem, hogy ez mekkora tragédia, mert ez 5 éves kor alatt születik meg ez a "döntés" (tudatalatt meghozott döntésről van szó, ami egy önvédelem a gyerek részéről!) , aminek az eredményét később nárcisztikus személyiségzavarként emlegetjük.
Normális esetben ez a részünk az egészséges önbizalmunk alapja. Ami azért érdekes nekünk, mert a magyar társadalom túlnyomó többségében ez a komolyabb arányú probléma.
Mi a teendő akkor ha ezzel van dolgod?
Mivel az önbizalmat sikerélményekkel lehet megszerezni, a legjobb módszer erre a tanulás, a magadnak felállított kihívások megugrása. Az önszeretet/öngondoskodás, a magad felé is gyakorolt empátia. Önbizalomhiány esetén ezt a grandiózus gyermeki ént kell gondoznod.
Gondolj egy kisbabára, milyen, mit csinál, mik a szükségletei? Hogy áll az elé kerülő problémákhoz, pl egy járni tanuló baba a küszöbhöz? Nézegess fényképeket kiskorodból, ugye milyen cuki voltál? Vedd észre hogy sikeres voltál. Végülis jársz, és beszélsz. 🙂 Ünnepeld meg az elért eredményeidet. A kicsiket is. Végülis másfél évesen is örültél annak hogy tudsz járni, nem mondtad azt hogy ez egy semmi, mert nem elég különleges. Megdolgoztál érte, jár a jutalom. Ezt a gyakorlatot ültesd át a mindennapi életedbe.
Mi az ami miatt érdemes kiborulnom, és mi az ami miatt nem?
A mai bejegyzésben arról lesz szó, hogy meddig tart a felelősségem, hol vannak azok a határok, amiket ha nem veszek észre, akkor olyan dolgok miatt lesz bűntudatom amik miatt nem kellene.

A képen ezekből a dolgokból válogattam neked össze párat, hogy körülbelülre be tudd lőni mikor érdemes magadra venned valamit, és mikor nem.
Amit kontrollálni tudsz
Az ábrán, belülről kifele haladva azokat a dolgokat látod, amik 100% ban a te kontrollod alatt állnak. Ezek a tetteid, a viselkedésed, a választásaid, a reakcióid, és a gondolataid.
Ez akkor igaz, amikor van önismereted, nincsenek durva traumás tüneteid, sem elakadásaid, sem patológiád. Ezt most azért jegyzem meg, mert pl ahhoz hogy te a negatív gondolatspirált felismerd, és ki tudjál belőle jönni, az kell, hogy legyen annyi önreflexiód, hogy ezt megtehesd. Ha ez nincs meg, akkor ez egy automatimus folyamat marad. Ehhez kell az önismereti munka, hogy tudd észrevenni hogy mikor tudsz beavatkozni.
Amit belyosálni tudsz
A következő körben azok a dolgok vannak, amiket kontrollálni nem, de befolyásolni tudsz. Ezek a kapcsolataid, az egészséged, a pénzügyeid, és a jövőd.
Itt szoktak kezdődni a komolyabb problémák, mert a baj mindig abból van, hogy olyan dolgot akarsz kontroll alatt tartani, ami nem a saját hatásköröd. Például irányítani akarod a kapcsolataidat, vagy azt hiszed, hogy ami a kapcsolatban történik az csak rajtad múlik. Ez olyan emberekre jellemző akik nincsenek tisztában a határaikkal, és vagy mindent a saját felelősségüknek hisznek, vagy pedig egyáltalán nem vállalnak felelősséget, és a másikra mutogatnak. Kapcsolatokban dinamikák vannak, amiket két ember egyszerre működtet. Az a kapcsolat amiben ezzel a felek nincsenek tisztában nem egészséges.
Amit sem kontrollálni, sem befolyásolni nem tudsz
Itt azok a dolgok vannak amikre nincs hatásod. Ezek a természeti katasztrófák, a gazdasági helyzet, mások viselkedése, mások tettei, mások gondolatai, a múlt, az időjárás stb.
Amikor ezek miatt vagy rosszul, akkor valószínűleg projektálsz. Kivéve ha a természeti katasztrófa téged is érint. Amennyiben nem, akkor megvan az esély arra hogy a híradóban látott természeti csapás miatti rossz érzéseid valami korábbi veled történt eseményre vezethetőek vissza. Most mondhatnánk hogy az empátia, de az a helyzet, hogy azzal hogy te 3 napig sírdogálsz, mert valaki házát elvitte az árvíz két kontinenssel arrébb, az nem annyira empátia, mert egyrész semmit nem segít a bajbajutottakon, másrészt viszont a környezetedet megviselheti, főleg ha erre hivatkozva olyan dolgokat engedsz meg magadnak amiket amúgy nem, neadjisten előnyt szerzel magadnak, de erről majd később egy másik bejegyzésben lesz szó. . Most nagyon kisarkítom, de pl a munkahelyeden a munkád helyett a papírzsebkendő hegyek mögül leordítod minkenki fejét.
Aztán az időjárás. Személyes megfigyeléseim szerint, az időjárás az egy tökéletes projekciós felület. Mert mi történik ilyenkor? Reggel bal lábbal kelek fel, belerúgok az ajtófélfába, rossz a hangulatom mert nem aludtam jól, vagy valamilyen konfliktusom volt tegnap, majd észreveszem hogy esik az eső. Ilyenkor már meg is van a bajom forrása, ami csak az eső lehet, hiszem én nem szeretem ha esik. Figyeled mi történt? A rossz hangulat volt előbb, amit nem kezdtem el firtatni, hogy mi lehet a valódi oka, hanem találtam hozzá egy másik okot. 🙂 Nagyon ügyesen találunk magunknak okot ha arról van szó, hogy nem akarunk valaminek a végére járni magunkban.
Miért csináljuk ezt? Azért mert kényelmes. Az eső nem fog veled vitatkozni, bármit ráfoghatsz, nem szól semmit, csak esik.
Baj ez? Az eső szempontjából nem, mert neki mindegy te mit gondolsz. Neked sem minden esetben baj, mert nem mindig van arra idő hogy utánajárj, hogy mi okozza a feszültségedet, főleg nem reggel hatkor amikor még kávét sem ittál. De később azért érdemes ezzel bíbelődni, mert ezek a projekciók, mindig egy belső feszültség levezetésére tett kísérletek. Ha sokat projektálsz, akkor ott sok a feszültség is, ami előbb utóbb valahogy kikívánkozik, akár betegség formájában akár más módon.
Összességében azzal kell tisztába kerülnünk, hogy meddig tart a hatáskörünk. Ha ez megvan, onnantól kevesebb energiát pazarlunk olyan dolgokra, amiket nem tudunk irányítani, az így kapott energiatöbbletet pedig a fordíthatjuk azokra a dolgokra, amik számunkra fontosak.
Hogyan fordítsd mindezt a javadra?
Az önismereti munkához használd az ábrát. Ha rosszul érzed magad, vizsgáld meg hogy melyik sávba esik ami miatt kiborultál. Ha legbelülre, akkor nálad a megoldás. Ha a másik két területre, akkor azt vizsgáld meg hogy mi az, amit ezzel irányítani akarsz, vagy mit akarsz elkerülni vele? Hol tudsz belenyúlni, és hogyan? A megoldás a kontrollod alá esik? Ha igen, akkor mit tudsz tenni? Ha a befolyásod alá esik, akkor mit tudsz tenni? Ha teljesen kívül van, akkor mi lehet az oka annak, hogy mégis rosszul vagy? Mit látsz bele a helyzetbe? Honnan ered ez? Mi lehet az a mögöttes tartalom amire így reagálsz?
A legkülső sávban lesznek a legkényelmetlenebbek a kérdések, mert ott ilyenek lesznek pl, hogy miért hiszem én azt, hogy a jókedvem az a napsütéses órák számától függ? Vagy hogy miért gondolom én azt, hogy egy másik ország gazdasági mutatói miatt, nekem kell magamat rosszul éreznem? Ezek kényelmetlen kérdések, de az önismeret sosem a jókedv móka kacagás műfajába tartozott, legalábbis ebben a fázisában nem. De ha ezt meg tudod tenni, és rájössz a mögöttes okra, majd azzal elkezdesz dolgozni, két dolog történik. Azt fogod tapasztalni, hogy egyre kevésbé lesznek zavaróak a számodra a külső sáv eseményei, plusz növekedni fog a kontrollérzeted. Mert ezzel pontosan a helyére fogod tenni az irányítást, oda ahová való, magadhoz. 🙂
Ördögfiókák: a függő gyermeki én
Ez a kisördög nagyon trükkös, és nagyon sok befojással bír az életünkre. Az ördögfiókáinkról általánosságban el lehet azt mondani, hogy védelmi szerepük van, ez erre a fiókára is igaz. De mivel ez egy ördögfióka, ezért ez is egy megváltozott működés eredménye. Azt hiszem a mértéktelenség az ő esetében a legszembetűnőbb. Ott ül a cumijával a szájában, látszólag semmi problémát nem okoz. Amíg el nem veszed a cumit....
Hát akkor nézzük meg közelebbről ki is ő.

A gének és a környezet kapcsolata
Nincs ez másképpen a függőségekre hajlamosító génekkel sem, ezeket is a környezet aktiválja. Minden függőség mögött betöltetlen fizikai/érzelmi szükséglet vagy trauma húzódik meg. Mivel ez egy idegrendszert is érintő dolog, ezeket a hatásokat a csecsemőkor környékén kell keresnünk elsősorban. A trauma, elhanyagolás szavak mögött egy csecsemő esetén nem kell rögtön valami bűncselekményt sejteni, a 30-40 évvel ezelötti kórházi rutinok, és a csecsemőgondozási ajánlások is bőven okoztak nehézséget a babáknak. Gondoljunk csak arra hogy nem olyan régen még nem volt ajánlás az éjjel felébredő csecsemőket megetetni. Vagy pl a sírni hagyás, ezt ma már tudjuk, hogy ez egy csecsemőnek trauma.
Gyermekkori traumák és stresszkezelés
Amikor egy csecsemő szükségleteiben sérül, bármilyen okból ( nem csak a szülő szándéka okozza, lásd fentebb), akkor az történik hogy a fejletlen idegrendszere miatt, az ilyenkor benne keletkező stresszt nem tudja feldolgozni. Ezért fontos a síró babára reagálni, felvenni, mert az érintéssel amit ilyenkor kap, egy nyugtató hatású anyag kezd el termelődni az agyban, ez az oxitocin. A baba így tanulja meg azt, hogy van egy stresszhelyzet, és azon túl lehet jutni. Ha ez nem történik meg elégszer, vagy valami miatt ez a folyamat akadályozott, akkor ez nem alakul ki. Az ilyen gyerekek nem tudnak megnyugodni, vagy csak nehezen, alacsony a stressztűrésük, és ez felnőtt korban is megmarad. Szóval adott egy stresszt rosszul kezelő gyermek.
De hogy ne legyen ilyen egyszerű, ez még mindig nem vezet függőséghez, ez még mindig csak a hajlam. A kielégítetlen érzelmi szükségletek, vagy traumák ha nincs belőlük túl sok, kezelhetőek maradnak. Ami viszont már garantáltan függőséghez vezethet, az mindezek és a rossz megküzdési módok együttes hatása. Ezt pl függő szülő esetén, nem is lehet különválasztani. A függő ember az mindig olyan mintha nárcisztikus is lenne, holott nem biztos hogy az. De a működése alapján, a környezetére olyan hatást gyakorol mintha nárcizmusa volna. (Egy szerfüggőt pl semmi más nem érdekel, csak hogy hozzájusson a szerhez amit fogyaszt. Sem empátiája nincs, sem mások szükségletei nem érdeklik, köztük a gyerekükével.) Az ilyen családban felnövő gyerekek amellett hogy folyamatosan traumatizálódnak a szülő viselkedése miatt, látnak egy rossz mintát is. Amit maguk is kipróbálnak, mert ha a szülő is alkohollal csillapította a saját traumájából származó fájdalmat, akkor lehet hogy az működik majd neki is. ( van ellenpélda is! De erről majd később lesz szó)
Miért nem elég csak abbahagyni?
Fontos megérteni, hogy függővé nem jókedvéből válik valaki, hanem egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal a feszültséggel, amit a feldolgozatlan hiányai/traumái okoznak. Ezért nem elég csak abbahagyni az ivást, vagy más addiktív anyagok használatát, mert a mögötte húzódó megoldatlan traumák, és a rossz stressztűrés ettől nem oldódnak meg.
Hogy ne csak az addiktív szerekről essen szó, felsorolok pár függőséget amik szintén nagy galibát tudnak okozni, ott van pl a társaság/társfüggőség ( nem tud egyedül lenni, mert szorong, folyamatosan reflexiót igényel), a munkaholizmus (folyton teljesítenie kell, mert nem érzi magát fontosnak), online és videojátékfüggőség ( alacsony önbecsülés, online sikeresség a valódi helyett), egészséges életmód/sport függőség( felfokozott kontrolligény, ha mást nem is, de az étrendemet meg az edzésemet én irányítom).
Ezekből is látszik hogy önmagában nem a tevékenységgel van a probléma, ahogy egy pohár bor sem tesz senkit alkoholbeteggé, hanem ezek mögött eleve ott van egy sérülés, amit ezekkel a tevékenységekkel, szerekkel igyekszünk elnyomni. Ez rövid távon sikeres, de hosszútávon ártalmassá válik.
Ha bármilyen függőséged van, az okot kell rendbehoznod, a cigaretta, a salátaevés, a csokifalás, a heti 10 edzés ha nem vagy élsportoló, csak tünet. Ezt szakember segítségével javallott megtenni ha van rá módod. Ha önismereti munkát végzel, Tarot kártyával, vagy anélkül, ezt a területet mindenképpen érdemes magadban helyretenned.
Milyen függőségeid vannak? Mert biztosan vannak, maximum a társadalmilag elfogadottabbak között. Ha ezt megvizsgálod, akkor azt is nézd meg, hogy mi az a pillanatnyi előnyöd ami származik belőle? Ebből már rájöhetsz arra is, hogy mit akar neked mondani ez az ördögfiókád. Mi az ő sebe, amit igyekszik így kezelni?
Ehhez néhány támpont:
A kémiai hatású anyagoknál a szer hatását nézd meg.
Az alkohol és az ópiátok fájdalomcsillapítók. A mögöttes ok trauma, mély szomorúság, bánat.
Az extasy szeretethormon. A mögöttes ok szeretetszükséglet sérülése, hiányzó intimitás, kapcsolati problémák.
A tökéletes (test, munka, teljesítmény) hajszolása mögött az elismerés utáni vágy, és az alacsony önbecsülés húzódik.
Az evészavarok mivel az evés az agy jutalmazásközpontját aktiválja, szintén érzelmi sérülés, elhanyagolás okán alakulnak ki.
A cigaretta/koffein élénkítőszerek. Előbbi mivel egy mini meditációs rítus is, egy rosszul választott stresszkezelés vagy konfliktuskerülés eredménye.
A kávéval pedig nagyon jól lehet nem pihenni.
A függőséged, bármi is az, egy gyógyszer amit magadnak adsz, egy korábbi hiányodra vagy sérülésedre. Milyen gyógyszert keresel? Amilyen gyógyszert keresel, olyan a sebed. Ezután azt vizsgáld meg, hogy mivel lehetne ezt egészségesebben kezelni?
Mi az amivel ezt meg tudnád oldani? Mit lehetne helyette tenni. Szóval min kell most dolgoznod? 😉
Ördögfiókák, avagy sérült gyermeki énállapotok
A Tarot nem téved ezekben sokat, de a kép ennél egy kicsit árnyaltabb. A függőségek, a túlműködések, és még sokminden a lélektanban leírható az un sérült gyermeki énállapotokkal. Ezek úgy jönnek létre, hogy van egy alapfunkciójuk, de valamilyen külső hatásra a funkciójuk sérül, elnyomódik, vagy dominánssá válik.
A legegyszerűbb példa az alkoholizmus. Ebben a pszihológiai modellben, ez az un. függő gyermeki énállapot, ami annyit jelent, hogy ez a "gyermek" nem tanulta meg, hogy hogyan bírkózzon meg a stresszel, emellé viszont látott vagy választott később egy rossz megküzdési módot. Amikor pedig felnőttként valamilyen nagyobb stressz éri, akkor automatikusan az ital után nyúl, mert ez az énállapot veszi át az irányítást a viselkedése felett. Ezért nem elég az alkoholbetegeket csupán a fizikai függőségüktől megszabadítani, mert ezt a rosszul megválasztott megküzdést, nem az alkohol vagy bármilyen addiktív szer okozza, hanem az, hogy nincs más minta arra, hogy mit csináljon akkor ha stressz éri.
Hát akkor nézzük ezeket az ördögfiókákat sorban, hogy kik is ezek?

▪️ Függő gyermek
▪️ Alkalmazkodó gyermek
▪️ Grandiózus gyermek
▪️ Lázadó vagy dühös gyermek
▪️ Traumatizált gyermek
▪️ Önbántalmazó gyermek más néven a belső kritikus
Ezek mindegyike stresszhelyzetben kerül elő, vagy valamilyen triger hatására. Ilyenkor jellemzően visszacsúszunk ezekbe a gyermeki énállapotokba, erős, intenzív érzelmeink vannak, és az adott "gyermekre" jellemző gondolatköröket kezdünk el magunkban mantrázni. Ami közös bennük hogy ilyenkor sosem a jelenre reagálunk, hanem egy múltbéli eseményre, méghozzá pontosan arra, amelyik ezt a félrecsúszott működést létrehozta. Ezt úgy képzeld el, hogy van egy kisgyerek, aki nem tudja magát sem ellátni, sem megvédeni, és a túlélése függ attól, hogy a környezete hogyan viszonyul hozzá. Innen ered egyébként az intenzitása is az ördögfiókák érzelmi tartalmainak.
Ezt a kisgyereket valamilyen stressz/trauma éri, amit csak úgy tud megoldani, hogy valamelyik működésében kibillen. Pl elkezd túlalkalmazkodni, vagy dühöngeni stb. Ha ez bejön, mert a környezet tolerálja, megerősíti, vagy ezzel elkerülhetőek a további konfliktusok, akkor ez egy túlélést segítő működés, tehát hasznos. Ott, akkor, abban a helyzetben ahol ez a kisgyerek van. A csavar ott van, hogy felnőtt korban, ha hasonló helyzetbe kerülsz, máris előugrik, hiszen 3 évesen is bevált, akkor biztosan most is jó lesz. Az hogy közben neked már van más választásod, tudsz dönteni, meg tudod magad védeni, ezt a tudattalannak ez a része nem tudja.
A továbbiakban megnézzük, hogy melyik ördögfióka honnan származik, és hogyan működik.
Három Tarot lap, ami felkiáltójelként működik
Amikor önismereti munkát végzel, akkor van 3 Tarot lap, ami mindig felkiáltójeles, mert sokkal többet árul el mint azt elsőre gondolnád.
Ezek a következők

▪️ Ördög
▪️ Szerencsekerék
▪️ Főpap
Hogy miért ez a három, az a további bejegyzésekből ki fog derülni, ha velem tartasz.
Lépj ki a komfortzónádból...

Ezzel két probléma van, az egyik, hogy nem fejlődünk benne, a másik pedig hogy a világ közben halad. Elkerülhetetlen a krízis így.
Nem az igazság fáj, hanem a belső kritikus...
Gondolom te is halottad már az " igazság fáj" szóösszetételt, közvetlenül azután hogy valaki vérig sértett. Hát akkor most ezt tisztázzuk, mert az igazság valójában nem tud fájni.
Miért érzed rosszul magad mégis ha ez történik?
Amikor egy külső kritika betalál, akkor az azért lehetséges, mert az amit kívül hallasz, megegyezik a belső kritikusod tartalmával, vagy nagyon hasonlít rá. Ezért rögtön egy gyermekkori élményed érzelmi csomagjában találod magad. A belső kritikusod ugyanis az a kisgyermekkori önmagad aki azt a logikát alkalmazta hogy " ha jobban bántom magam, mint amennyire mások bántanak engem, akkor ezzel megelőzhetem a további bántást, hiszen én már elvégeztem azt".
Erről ITT írtam bővebben.
Szóval akkor nem azért érzed magad rosszul egy ilyen helyzetben, mert a másik embernek igaza van, és az fáj neked, hanem azért mert a másik ember ilyenkor nagyon hasonlít arra aki gyerekkorodban bántott. Nem az igazság fáj, hanem a belső kritikus. Mert ilyenkor olyan mintha olajat öntene valaki a tűzre. Kívül kapod a kritikát, belül viszont a belső kritikusod is hallja és valami ilyesmi játsződik le benne: "Mit hallok? Már megint ilyenek meg olyanok vagyunk? Na majd én elintézem. Tessék itt egy csomag rossz érzés, és igen igen, minden így van ahogy hallod, sőt még ráteszek egy lapáttal belül, mert ennek csak akkor lesz vége ha én tovább rontok a helyzeten, különben ki tudja mi történik" Aztán ott találod magad fél nap múlva is azon rágódva, amit hallottál. Mert a belső kritikus ezzel a sérüléssel (eredetileg ő egy belső védelmező, de ha megsérül akkor belőle lesz az az énrész amit belső kritikusnak hívunk) munkamániás is.
Na, most már hogy így kiderült az igazság az igazság természetéről, és arról hogy fáj e, remélem amikor legközelebb ilyen helyzetbe kerülsz már érteni fogod hogy mi történik, és ezzel könnyebben kikerülsz a hatása alól. 🙂
Önszeretet és jóemberség

Igazából ez nem egy hiba. Az hogy szeretetteljes empatikus és elfogadó vagy az egy nagyon nagy érték, nem pedig egy kijavítandó hiba.
A hiba abban van, amit megtanultál erről gyerekkorodban. Ez a viselkedés, ez alapjában véve egy határtartási probléma eredménye, nem pedig a "jóemberséged" bizonyítéka ahogy azt tanultad. Fontos különbséget tenni, mert előbbi egy rosszzul kalibrált viselkedésmód, utóbbi pedig egy minőségbeli cimke. Amikor azt hiszed hogy csak akkor vagy "jóember" amikor mindenkinek mindent elnézel, megbocsátasz és megértesz bármit amivel a másik fél magyarázza a viselkedését, akkor te olyasvalamiben hiszel, amit téves hiedelemnek hívunk. Konkrétan azt hiszed hogy ahoz hogy te "jóember" legyél, azzá válj, vagy az maradhass, neked ilyen dolgokat kell tenned. Nos, elárulok egy titkot: ahoz hogy te jó ember legyél, semmit nem kell tenned. Tudod miért? Mert már az vagy. Így születtél. Ha nem hiszel nekem, nézz meg egy pici babát. Mit látsz? Azt, hogy amikor a baba fizikailag rendben van, akkor nyugodt, derűs, kíváncsi, keresi a kapcsolódási lehetőséget, és biztosan nincs olyan elképzelése hogy ő nem elég jó ember, vagy hogy neki ehez bármit is tennie, vagy eltűrnie kellene szó nélkül. Bizony. Nagyon tudnak mérgelődni is ha nekik valami nem jó. 🙂
Mit tanulunk ebből? Azt hogy ezek az elcsúszott viselkedésmódok, mint amikor nem tartod a határaidat, vagy elnézel mindent, ezek tanult magatartásmódok, amiknek az alapja az a téves meggyőződés, hogy nem vagy elég jó ezek nélkül.
Szóval a határhúzással, és a határtartással van a feladat, nem azzal hogy legyél kevésbé empatikus vagy elfogadó. Ezek alapvető értékek. A hozzájuk társult hiedelmek okozzák a bajt, azokon dolgozz. 🙂
Miért fontos hogy szépen beszélj magaddal...
Mi az a belső kritikus?
A belső kritikusod egy hang a fejedben legtöbbször, ami rád nézve degradáló megjegyzéseket tesz. A legtöbben így észlelik, egyesek pedig még adják alá a lovat is. Ez a belső kritikus megnyilvánulása. A belső kritikus ugyanis nem ez a hang, hanem ez egy érzelmi "csomag" aminek a megjelenésekor ez a belső hang vagy irányultság lesz domináns benned. Jellemző hogy ilyenkor negatívan nyilatkozol magadról, a teljesítményedről, a képességeidről, kritikusan viszonyulsz magadhoz, "hibákat" kezdesz el keresni, akár ki is mondod ezeket, vagy csak magadban játszod le mintha beakadt volna a lemez.

Hogy alakul ki a belső kritikus?
Ez az énrész gyermekkorban alakul ki, gondozói minták mentén. Az a kisgyerek aki pl a teljesítménye alapján van rendszeresen megítélve, vagy bűntetve, azért hogy megelőzze, enyhítse vagy elkerülje a lehetséges szidalmazást, rááll egy olyan üzemmódra hogy magában a gondozóval azonosulva, elkezdi magának ismételgetni amit a gondozótól hallott, ezzel ösztönözve magát a nagyobb erőfeszítésre. Mert az a logika vezérli hogy ha saját magával szigorúbb lesz mint a gondozó személy, akkor majd elnyeri a felnőttek elismerését, nem fognak vele kiabálni stb. A hajcsár típusú belső kritikus így alakul ki. Ez egy teljesítményközpontú verzió, az ilyen emberek valóban sokat hajtanak, kiemelkedő teljesítményekre képesek, de az ár amit fizetnek érte nagyobb mint hinnéd. A belső kritikusuknak ugyanis soha semmi nem lesz elég, vagy elég jó ahoz, hogy ne kelljen egy folyamatosan felpörgött állapotban létezni. Azt hiszem azt nem kell részleteznem hogy ez hosszútávon hova vezet fizikailag, és mentálisan is. Mert amellett, hogy a teljesítményük kiemelkedő, ők ezt nem így élik meg, pont amiatt a belső kritikus hang miatt aminek soha semmi nem elég. Aki pedig folyamatosan rekordokat döntöget, de hiányzik a pozitív visszacsatolás, az egyenesen a kiégés felé halad, méghozzá fénysebességgel.
Ez csak egy tipusa a belső kritikusnak, van neki több verziója is, de ez a felosztás igazából a kezelhetőségét könnyíti meg, a belső kritikus egy keveréke azoknak a gyermekkorban történt gondozói hozzáállásnak amivel találkoztál, és kénytelen voltál alkalmazkodni hozzá.
Miért kell foglalkozni ezzel?
Azok az emberek, akikben a belső kritikus dominánsá válik, előbb utóbb megbetegszenek, mert mint fentebb ismertettem vagy fizikálisan is túlhajtják magukat, vagy "gonoszabb" belső kritikus esetén depresszióba, szorongásos zavarokba, és öngyilkossági késztetésekbe is fajulhat a dolog. Ezért nem mindegy hogy mit engedsz meg "magadnak". Sokan nem gondolnak bele abba, hogy amikor magukról akár csak fejben, akár hangosan kimondva mások elött megjegyzéseket tesznek magukra nézve, akkor ezzel automatikusan ezt a belső kritikust kezdik el működtetni, ez pedig nem egy plüsmackó az esetek többségében, hanem ha sok trigert kap, eluralkova a személyiségen komoly gondokat okoz.
Természetesen nem az egészséges önszereteten és önelfogadáson alapuló önkritikáról van szó. Ez az énrész jellemzően nem tartalmaz sem szeretetet sem tiszteletet az irányodba. Úgy képzeld el, hogy az összes gyerekkorodban a felnőttektől hallott szidás, bántás, kritika, sértés, abúzus ott van egy csomagban, és ez még meg van szorozva tízzel mondjuk, és amikor akár mások elismerésére vágyva olyanokat mondasz magadról hogy pl " hülye vagyok" vagy hogy "lusta vagyok" akkor te ezt tovább táplálod. Ne tedd, mert nem éri meg. A környezet elismerése sem ér annyit hogy neked bajod legyen akár fizikailag akár mentálisan.
Itt térek ki arra, hogy a környezet, hát az imádja ha te magadat egy hülye, ügyetlen, szerencsétlen flótásnak mutatod be, vagy látod. Mit gondolsz miért?
Mert a belső kritikust is meg lehet élni befele, eddig erről írtam, és meg lehet élni kifele is. Utóbbi esetben másokat fogsz folyton kritizálni, keresed mindenkin a hibát, meg a kákán a csomót is mintha muszáj volna. Merthogy neked, aki ezt a megoldást választod az is, máskülönben azt kockáztatnád hogy szembenézz ezzel az énrészeddel, amit azért nem tudsz megtenni, mert túl fájdalmas volna. Ezért kivetíted másokra. Hidd el nem ítélkezem, tudom hogy ezt azért csinálod mert téged is bántottak, és amikor a külvilágban valami olyan történik amiért téged annó bántottak, vagy tudod hogy bántottak volna, akkor így tudod elkerülni a fájdalmat. Mert ezt igazságtalannak érzed, és igazad is van egyébként ebben, csak ott megy félre a dolog, hogy nem azok kapják a reakciódat akik annó téged bántottak, hanem ebben teljesen vétlen emberek. Ezen viszont változtathatsz bármikor.
Bármelyik megoldást választod is, akár befele akár kifele éled a belső kritikusodat, csak veszthetsz vele. Értékes kapcsolatokat, lehetőségeket, önbizalmat, önértékelést, az egészségedet, és súlyos esetben akár az életedet is.
Most tedd fel a kérdést magadnak, hogy megéri ez neked? Egy olyan régmúlt és torz értékrend mentén működni amivel mindenki csak vesztes lehet, még az is aki látszólag nem az? Szerintem nem éri meg. Ha egyetértesz, legközelebb amikor ingered lesz magadat negatívan minősíteni, jusson eszedbe, ez nem te vagy. A belső kritukusod nem te vagy, ezt tanultad. Használtad mert csak így tudtál túlélni, de akár abba is hagyhatod, mert már nincs rá szükséged. Felnőttként senki nem fog leszidni 🙂 A következő bejegyzésben a belső kritikus tipusairól fogok írni, ha érdekesnek találtad ezt a posztot, tarts velem kegközelebb is.
Saját történet, archetipusok

Akik követik a fb oldalamat, vagy a youtube csatornámat, azok tudják rólam, hogy tarot kártyákat is használok önismereti elemzéshez, árnyéktartalmak és archetipusos minták feltérképezéséhez. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy magamnak is rendszeresen készítek tarot elemzést, de ami miatt ezt az esetet leírom az egy archetipusos minta.
Nos, történt velem, hogy egy az apa archetipusát jelző tarot lap folyton benne volt a lapjaimban. Nem tudtam mire vélni, mert apukám már nagyon régen, 25 évvel ezelött meghalt, ennek ellenére az atyai gondoskodás mintáját jelző lap egyfolytában a kezem ügyébe akadt. Tekintve hogy hónapokig ez volt a helyzet, már minden lehetséges szemszögből próbáltam megérteni, hogy ez hogy kapcsolódik hozzám, de nem jöttem rá. Végül feladtam, és nem foglalkoztam vele tovább. Aztán pár hét múlva észrevettem, hogy megint csillagmintás dolgot sikerült vásárolnom. Erről azt kell tudni, hogy bármi amin csillagok, vagy csillagos ég minta van, az nekem kell. 😀 Ebben az időszakban pedig több dolgot is sikerült ezzel a mintával vásárolnom. Végül már fura lett, hogy a kabátbélésemtől kezdve a lakásdekorációnak szánt gyertyákon keresztül a hajgumimig, minden csillagmintás. Emlékszem hogy végignéztem a lakáson és teljesen ledöbbentem, mert az még rendben volt, hogy szeretem a csillagmintát mostanában, de amikor kinyitottam a szekrényt és a tekintetem egy régi ékszeres dobozkára tévedt amit 25 éve vásároltam apu halála után, akkor valami nagyon furcsa élményem lett. Rájöttem hogy a csillagminta szeretete, az nem egy átmeneti hóbortom, hanem nagyon régóta tart, és hirtelen lepörgött elöttem hogy az elmúlt 25 évben mennyi csillagos dolgot vettem már. A mütyűröktől a ruhákig.
A következő sokk akkor ért, amikor közvetlenül ezután eszembe jutott egy emlékem kb 2-3 éves koromból. Apukámnak folyton rágtam a fülét hogy had maradjak fenn sokáig, mert szeretném megnézni a csillagokat. Sajnos mindig korábban kellett elmennem aludni, így csak a szüleim elmondásából tudtam, hogy a csillagok szépek, de sosem láttam őket. Apukám pedig egy alkalommal beállította az ébresztőórát késő éjjelre, majd felébresztett és kivitt a teraszra hogy megmutassa nekem a csillagos eget és a tejutat. 🙂
Ekkor értettem meg mi ez a csillagos minta hóbortom. Nem annyira hóbort volt, tudat alatt apukámhoz kötöttem a csillagos eget és mindent amin ez a minta van. Egy arhetipusos minta az mindig így jelenik meg, egy minta a mintában. Amikor ezt megértettem, akkor döbbentem rá arra is, hogy apám emléke, és az archetipus is végig itt volt az orrom elött, csak nem vettem észre. 🥰
